2010. október 28., csütörtök

Comenius ösztöndíj

Kedves Kollégánk!

A Shetland Nyelviskolából jelentkezünk ismét és a megkeresés oka a Comenius ösztöndíj lehetősége.
 2011. januárjában lesz a beadási határideje azoknak a pályázatoknak,amelyekkel a 2011-es nyári tanfolyamokra (is) lehet támogatást kérni. A bírálószerv ismét a Tempus Közalapítvány.
honlapja: www.tka.hu
telefonszáma: 237-1320 vagy 237-1300

Mivel a január nagyon nehéz időszak mindenki számára, igyekszünk a novemberi-decemberi időszakot felhasználni az előkészületi munkára, hogy elkerüljük a kapkodást. Nyelviskolánk 2010-ben is sikeresen segített sok tanárkollégának abban, hogy ki tudjanak jutni 2-3 hétre tanulni az általuk válaszott kurzusra. Most is szeretnénk hasonlóképpen tenni. Ha a partneriskoláink közül valamelyik vonzó és az ajánlott kurzus hasznosnak tűnik, akkor ismét mindenben tudunk és  szeretnénk támogatni minden jelentkezőt.
 Miben is tudunk segíteni?
1. Ha érdekel az ösztöndíj lehetősége, kérjük, emailben vagy  telefonon jelezd ezt nekünk a jelen email címre! Ezt követően küldjük a tematikákat - ha megjelölöd a helyszínt vagy 2-3 helyszínt, ahová szeretnél pályázni.2. 2.A küldött tematika és a szintén általunk eljuttatott időpontok alapján már ki lehet választani a konkrét tanfolyamot és iskolát. Ha kétséged van, szívesen adunk bővebb felvilágosítást.
3. A fogadó nyilatkozatot beszerezzük a kiválasztott képző intézménytől és eljuttatjuk hozzád
4. Comenius-csütörtökök novemberben és decemberben már indulnak az ún. konzultációs csütörtökök, azaz előzetes egyeztetés alapján csütörtökönként lehet jönni hozzánk és szívesen segítünk ötletekkel, tanácsokkal a kitöltésben. 1997 . óta csináljuk ezt a tamogatási munkát és a 14 éves tapasztalat sokra megtanított bennünket. Az a kérésünk, minél előbb jelentkezz ezekre a csütörtökökre, mert januárban már őrület szokott lenni!
Első konzultáció időpontja: november 4.
 címünk: 1192 Bp.  Kábel utca 10. ( a Határ úti metro megállóhoz nagyon közel )

 További tudnivalók:
 Shetland munkatársak, akik  a Comenius programmal foglalkoznak:
Csete Ildikó, Kovanecz Erika és én ( Udvardi Kati) Istennek hála, már  sokan vagyunk az irodában és nem minden  kolléga dolgozik ezen a projekten.
> - pályázható helyszíneink:
>    a) angolosoknak: London, Plymouth, Edinburgh, Dublin, Cork és Drogheda
>    b) németeseknek: Berlin, München, Franfurt, Hamburg
>    c) spanyolosoknak:  Granada, és Almunécar
>    d) olaszosoknak: Róma,  Firenze,  Milánó
>   ( egy valenciai ügyön rajta vagyunk, de erről még biztosat nem tudunk mondani, s francia területen sajnos azóta sem történt előre lépés!

Nagyon várjuk a jelentkezésedet és őszintén  biztatunk arra, próbáld meg!
 Ha kollégáid közül  bárki más szeretne tőlünk  anyagot, akkor juttasd el hozzánk az érdeklődő munkatárs nevét és elérhetőségeit.
 Egymás esélyeit nem rontjátok!

 Barátsággal és szeretettel:
Kati és a Shetland Nyelviskola

> Shetland U.K. Nyelviskola
> Budapest
> Kábel utca 10.
> 1192

> tel: +36-1-357-1456
> fax:+36-1-281-3391
> mobil: +36-30-952-1202

> shetland@hdsnet.hu
> www.shetland.hu

2010. október 25., hétfő

Actividades extraescolares: Játszd újra a mohácsi csatát!

Actividades extraescolares: Játszd újra a mohácsi csatát!: "2010.10.28Honnét tudjuk, amit tudunk? Igaz-e az, amit most tudunk? Tudjuk-e rekonstruálni, mi, miért és hogyan befolyásolta, befolyásolja ..."

Actividades extraescolares: Milyen legyen az iskolapóló??SZAVAZZ!!

Actividades extraescolares: Milyen legyen az iskolapóló??SZAVAZZ!!: "(Szavazás az Actividades blog bal felső sarkában 2010. november 25-ig. Eredményhirdetés 26-án pénteken)Minden kép az iskola magyar és spanyol nyelvű nevé..."

2010. október 24., vasárnap

Szabadegyetem - Nemzeti Múzeum

Tisztelt Kolléga!

Várunk minden kedves érdeklődőt a Magyar Nemzeti Múzeum szabadegyetemi előadássorozatának következő alkalmán, október 28-án, csütörtökön 16 órakor, melynek témája az informatika és a hadtörténet kutatás kapcsolata. Csatoltan küldjük a program ismertetőjét.
Kérjük, amennyiben lehetséges értesítse kollégáit és a téma iránt érdeklődő diákjait is erről a lehetőségről.

Köszönettel,

Magyar Nemzeti Múzeum
Közművelődési Főosztály
1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.
T.: 1/327-7718; 1/327-7703

2010. október 22., péntek

ISMERETTERJESZTŐ ÉLMÉNYKIÁLLÍTÁS AZ ÓKORI EGYIPTOMBÓL


ISMERETTERJESZTŐ ÉLMÉNYKIÁLLÍTÁS AZ ÓKORI EGYIPTOMBÓL
TÁRLATVEZETÉS - MÚZEUM PEDAGÓGIA - BLUEOOTH TECHNIKA - INTERAKTÍV JÁTSZÓHÁZ ÉS KÉZMŰVES MŰHELYEK  - GYERMEK ÉS FELNŐTT PROGRAMOK

A KIÁLLÍTÁS
A látogató az élményutazás során egy ásatás területére lép. Éjszaka van, csak a régészek otthagyott lámpásainak fénye világít…A legenda szerint II. Ramszesz több mint 3000 évvel ezelőtt utasítást adott egy város felépítésére. A munkálatok befejezését egy hatalmas homokvihar akadályozta meg. Ezt a félig kész települést tárjuk fel 2010-ben egy egyedülálló kiállítás formájában. A kiállítást végig járva nagyon fontos információkat tudhatunk meg az ókori Egyiptom istenvilágáról, építészetéről és az ott élő emberek mindennapi életéről. A kiállításon való tájékozódást tárlatvezetők valamint az ókort jelen korunkkal összekötő bluetooth technika segíti.
AZ ÉLMÉNY
A kiállítás egyszerre több érzékünkre hat, így az első terembe lépve egyenesen az egyiptomi éjszakában találhatjuk magunkat, ahol süppedős homok, sejtelmes félhomály és a kiállítás inspirálta, a fáraó korát idéző méltóságteljes zene fogad. Itt csak a fejünkre szerelt világítás segítségével tájékozódhatunk a 700 négyzetméteres templomban, melyben az egyiptomi vallás legismertebb isteneinek szobrán kívül autentikus oszlopokon kísérhetjük figyelemmel az ókori ábrázolás művészetét. Tovább haladva egy sírkamrát tárhatunk fel, majd a briliáns csapdán kell sikeresen áthaladnunk, hogy megláthassuk a fáraók féltve őrzött kincseinek kicsinyített másolatát
TUDÁS ÉS TECHNIKA
Az ókori Egyiptomban számos technikai újdonság született, így ebből a kiállításból sem hiányozhat a legmodernebb technika. A bluetooth-nak köszönhetően unalmas információs táblák helyett a látogatók saját mobiltelefonjára érkezik az információ, amit hazaérve sem vésze el: újra elővehetik és mélyíthetik tudásukat.

JÁTÉK ÉS INTERAKTIVITÁS ( a választható kb. 1 órás játszóházas foglalkozás, kiegészítő jeggyel látogatható. Költsége 300 Ft/fő) A kiállítás szabadon választható termében Az élet háza – interaktív játszóház és kézműves műhely fogadja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Korhű jelmezekben öltözött játékmesterek, naponta változó egyiptomi mesterségeket bemutató  kézműves műhely(papiruszkészítés, egyiptomi időmérő edények, hieroglifa írás, ékszerműhely…), korfelidéző logikai és társasjátékok fogadják a látogatót, ahol rövid betekintést nyerhetünk az egyiptomiak hétköznapjaiba, mesterségeibe és még régész inassá is válhatunk… A csoportos foglalkozásokhoz bejelentkezés és regisztráció szükséges.

LEGYÉL HŐS A FÁRAÓK FÖLDJÉN!
EGYIPTOMI MESEÍRÓ ÉS ILLUSZTRÁCIÓS PÁLYÁZAT
óvodásoknak, általános és középiskolásoknak – korosztályi bontásban
Az egyiptomi irodalom számos gyönyörű mesével, mítosszal ajándékozta meg az utókort. Ezekből választottunk egy különlegesen érdekes történetet, aminek érdekessége, hogy nem maradt ránk a mese valóságos befejezése. Az elátkozott királyfiról és hűséges királylányról szóló óegyiptomi történetünk befejezése és illusztrálása a vállalkozó kedvű gyerekcsoportokra és egyéni pályázókra vár! Az alkotásokból a kiállítás helyszínén, december elején tárlatot rendezünk. A pályázók között értékes ajándékokat és belépőjegyeket sorsolunk ki.
A pályázati kiírásban és elbírálásban együttműködő partnerünk a Magyar Illusztrátorok Egyesülete A pályázat beadásának határideje: 2010. november 24.
A részletes pályázati kiírás és pályázati feltételek kérhetők és letölthetők a lent megjelölt elérhetőségeken. www.festumrendezveny.hu

OKTATÁS – MÚZEUMPEDAGÓGIA (a választható kb. 3 órás foglalkozás, kiegészítő jeggyel látogatható. Költsége: 800 Ft/ fő)
Interaktív, tananyagba beilleszthető foglalkozás korosztályi bontásban gyerekeknek. Múzeumpedagógia a játszva tanulás jegyében. A kiállítási élményt tapasztalati úton való ismeretszerzést fokozza egy kidolgozott, két részből álló interaktív foglalkozás. A foglalkozás során szerzett információk szervesen beépíthetőek a tananyagba. A 3 órás projektmunka során a csoportok - Kiss Enikő egyiptológus, múzeumpedagógus irányításával, - két turnusban tekintik meg a kiállítást és készítenek kézműves tárgyakat. A látogatás közben oldják meg az összeállított feladatokat, ezáltal a látottak, hallottak elősegítik a megszerzett ismeretek megőrzését. A feladatok a kiállított tárgyakra épülnek, valamennyi foglalkozás típusnál egységesek. A foglalkozások kézműves tematikája választható. (Templomszimbolika; Mumifikálás; Istenek és mítoszok) A program részletes tájékoztatóját ld. a honlapon www.festumrendezveny.hu .

GYEREKBIRODALOM KULTURÁLIS PROGRAMOK
NOVEMBERTŐL SZOMBATONKÉNT (időpontok ld. a honlapon)
koncert – táncház – meselabirintus – kézműves műhely - színház ismeretterjesztő előadások - ókori bazár filmklub - keleti ínyencségek és természetgyógyászat A rendezvénysorozattal szeretnénk a nagyközönség számára közelebb hozni az ókori egyiptomi és keleti kulturális örökség tárgyi és szellemi kincseit.


Helyszín: WAX Kultúrgyár, IV. kerület József Attila utca 4-6. (A kék metró Újpest Városkapu megállótól gyalog öt perc, ingyenes pakolási lehetőség)
Nyitva tartás: naponta 10:00-20:00
Helyszín: WAX Kultúrgyár, IV. kerület József Attila utca 4-6.


Jegyárak:

Hétközben Ft/fő
Hétvégén Ft/fő
Felnőtt
2600 Ft
2900 Ft
Gyermek (3-14)
1500 Ft
1900 Ft
Diák,Nyugdíjas (igazolvánnyal)
2000 Ft
2400 Ft
Iskolás csoport (15 főtől, 1 fő kísérő ingyen)
1400 Ft
1800 Ft
Felnőtt csoport (15 főtől, 1 fő kísérő ingyen)
2000 Ft
2400 Ft
Családi (2 felnőtt+2 gyerek)
6700 Ft
8000 Ft
Múzeumpedagógiai foglalkozás gyermek csoportoknak
Jegyár + 800 Ft/ fő
Jegyár + 800 Ft/ fő
Játszóházas foglalkozás
Jegyár + 300Ft/fő
Jegyár +300 Ft / fő
Gyerekbirodalom egyéni *

600 Ft
Gyermekbirodalom családi (4 fő)*

2000Ft
Kortörténeti születésnapi party
egyéni ajánlatkérés
egyéni ajánlatkérés
Speciális tárlatvezetés (10 fő felett egyiptológussal, előre meghirdetett időpontban
Jegyár + 500Ft/fő
Jegyár + 500Ft/fő
*A kiállításra szóló jegyet nem tartalmazza, attól függetlenül is látogatható
         A csoportok utaztatásához igény esetén külön buszt biztosítunk!

Jegyek elővételben interneten a Concert&Media honlapján, e-mailben a ramszesz@festumrendezveny.hu. címen rendelhetők, illetve a helyszínen megvásárolhatók. További információ a kiállításról és az oktatási-kulturális programokról a Festumrendezvény és a kiállítás honlapján olvasható: www.festumrendezveny.hu  A csoportos kedvezmény igénybevételéhez  legalább 72 órával a látogatás előtti regisztráció szükséges. Csoportos regisztráció, jelentkezés múzeumpedagógiai foglakozásra, játszóházra, kortörténeti születésnapi partyra, valamint a speciális tárlatvezetésekre:
Tel.: 36-20/ 241-1252, vagy 36-30/ 462-1276; E-mail: ramszesz@festumrendezveny.hu
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ részletes tájékoztatás a programokról: www.festumrendzveny.hu Beke Kata +3630/207-8029    Szathmáry Éva +3630/636-3864
rendezvényszervezés, sajtó-kommunikáció Festum RendezvénySzalon Kft.

2010. október 21., csütörtök

ESÉLYTEREMTŐ ISKOLA - tematikus szeminárium

A szeminárium a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve üzenetéhez kapcsolódik. A Tempus Közalapítvány által koordinált Egész életen át tartó tanulás program kiemelt eleme az egyenlő esélyek biztosítása. A hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű tanulók a Comenius közoktatási és Leonardo szakképzési pályázatokon keresztül részt vehetnek nemzetközi együttműködésekben, ezzel is növelve továbbtanulási és munkaerő-piaci esélyeiket.

A szeminárium célja, hogy a részt vevő pedagógusok megismerjék, megvitassák a különböző működő modelleket, együttnevelő módszereket, befogadó oktatási kezdeményezéseket.

Az interaktív szemináriumon a jó gyakorlatok bemutatása mellett a résztvevőknek lehetőségük lesz kérdéseik megfogalmazására, személyes véleményük, tapasztalataik megosztására is.

A rendezvény helyszíne és időpontja:
Tempus Közalapítvány, 1093 Budapest, Lónyay u. 31.
2010. november 11. csütörtök, 9.30 – 14.30

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztráció szükséges. Részletes program és jelentkezés itt.

Pályázati információs nap Budapesten

Ingyenes képzések, egyéb információk

Tisztelt Igazgató Asszony! Tisztelt Igazgató Úr!

Az Ifjúsági Integrációs Szolgáltató Irodánk (http://www.fppti.hu/ifjusagi_iroda ) ingyenes képzéseket biztosít a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokkal közvetlenül foglalkozó szakemberek, önkéntesek számára, felkészítve őket programok, szolgáltatások nyújtására.

A négy elemből álló sorozat első részét Rapi István, az Iránytű Információs Iroda és Módszertani Központ vezetője tartja, melynek címe: „Ifjúsági információs pontok szervezésének módszertani kérdései”.

Időpontok: 2010. november 2., november 9., november 23., november 30., kedd délelőttönként 9-13 óráig az MFPI-ben, a létszámtól függő teremben.

A részvételi szándékot Udvorka Tiborné kolléganőmnél, az udvorka.tiborne@fppti.hu címen szíveskedjenek jelezni.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet és a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium "Kortársak közötti agresszió és annak visszaszorítási lehetőségei" címmel ingyenes moderált workshopot rendez, melynek keretében más kollégiumok diákjainak nyílik lehetőség bekapcsolódni a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium kortárssegítő klubjának működésébe.

Részletek itt találhatók:

http://www.budapestedu.hu/felsomenu/rend/kortarsak_kozotti_agresszio.html

A 2010/2011-es évadban a MERLiN Színház a XX. századi magyar irodalom jeles alakjainak műveit feldolgozó, négy színházi estét kínáló irodalmi bérlet indít Ady Endre, Radnóti Miklós, József Attila és Petri György költészetének színházi bemutatására.

Részletek itt találhatók:

http://www.budapestedu.hu/kultura/szinhaz/merlin_irodalmi_berletek.html

Üdvözlettel,

Sárik Zoltán
Igazgató

2010. október 19., kedd

Mérei Filmklub

Tisztelt Igazgató Asszony! Tisztelt Igazgató Úr!

A Mérei Ferenc Fővárosi és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Pedagógiai Könyvtár és Információs Központja ismételten szeretettel meghívja Önt és kollégáit a Mérei Filmklubba. Hagyományainkhoz híven az októberi vetítésre ismét olyan alkotást választottunk Médiatárunk állományából, amely segítheti kollégái oktató-nevelő munkáját.

A remény bajnoka valóságon alapuló életrajzi dráma, felrázó történet osztályfőnököknek és minden tanárnak a kitartásról, a büszkeségről, a teljesítményről. Példája annak, hogy a küzdelem nem feltétlen a harcról szól, sokkal inkább a tiszteletről.

A Filmklub 2010. október 20-án 18 órától kezdődik az MFPI Pedagógiai Könyvtár és Információs Központban. (1053 Budapest, Egyetem tér 5. I/7.)

A filmklub résztvevői ez alkalommal is módszertani segítséget kapnak a film feldolgozásához.


A részvétel ingyenes. A rendezvényről részletesen olvashatnak a honlapunkon:

http://www.fppti.hu/konyvtar/hirek/filmklub_oktober.html


Minden érdeklődőt szeretettel várunk e rendhagyó módszertani rendezvényünkre is!


Budapest, 2010. október 18.


Tisztelettel

Múzeum szakmai napja

Szakmai nap a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban:

Tisztelt Pedagógus kollégák!


Szeretettel meghívjuk Önöket, 2010. október 25-én, hétfőn 14.30-ra a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum szakmai napjára, amelyet a történelem, a földrajz és technika szakos tanárok számára rendezünk.

A szakmai nap keretében szakmuzeológusok mutatják be a

„Mozgásban – a Hídember gépei” című időszaki kiállítást. A múzeumpedagógusok ismertetik és bemutatják a különböző korcsoportoknak kidolgozott múzeumpedagógiai programokat (múzeumi órákat) és a pedagógusoknak készített oktatási segédanyagokat.


A szakmai napon megtekinthetik és kipróbálhatják a kiállításban működő szerkezeteket. Felülhetnek a kőbányai lebegővasút 1:1-es modelljére, felléphetnek a Carolina gőzös 1:1-es félmodelljére, működésbe hozhatják a lójárgányt.


A kiállítás készítésekor arra törekedtünk, hogy a reformkort komplexen mutassuk be a technika- és közlekedéstörténet újításain keresztül. Megismerhetik a vasútépítés, a gőzhajózás, a folyamszabályozás, és a mezőgazdasági ipar hőskorát. Bepillanthatnak egy korabeli veszteglő állomásra, és kitérünk a közegészségügy fejlődésére is.

A kiállításon végigkövethető gróf Széchenyi István sokoldalú munkássága, amely meghatározó volt Magyarország XIX. századi történelmében, még jóval a reformkor utáni időszakban is.


Szeretettel várjuk Önöket!

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum muzeológusai és múzeumpedagógusai.


Tisztelt Kollegák!

Kérjük, hogy részvételi szándékukat legkésőbb október 20.-án szerdán 16.00 óráig, telefonon 06 1 273 3840 a múzeumpedagógiai csoportnál, vagy e-mail útján bikics@mmkm.hu szíveskedjenek. A programra előzetes jelentkezés FELTÉTLENÜL szükséges.

vetélkedősorozat

Tisztelt Kollégák!

A bicskei Vajda János Gimnázium játékos vetélkedősorozatra hív Benneteket, amelyet Általatok és a segítségetekkel kreatív csapatjátékosoknak hirdetünk. Az öt hónapon keresztül, az interneten zajló vetélkedő egyszerre tartalmaz kvíz- és kutatófeladatokat, plakát- és interjúkészítést éppúgy, mint időkorlátos internetes böngészést vagy arborétumi, szabadtéri terepmunkát.
A vetélkedő helyszíne : www.vanbennvitamin.hu honlap
A vetélkedő témája: természettudományos tantárgyak (kémia, biológia, földrajz, fizika, matematika), környezetvédelem, honismeret, gasztronómia, helytörténet
A vetélkedő célközönsége: az általános iskolák nyolcadik, a középiskolák kilencedik és tizedik osztályai
Nevezési díj: NINCS
A jelentkezés: 2010. október 18-ától a www.vanbennvitamin.hu oldalon EGYÉNILEG, majd a regisztrált tagokból álló NÉGYFŐS CSAPATOKKAL 2010. október 25-étől 2010. november 14-éig
A csapatot kísérőtanár vezeti, akihez több csapat is tartozhat, azonban a döntőben egy iskolát csak egy csapat képviselhet.
A vetélkedő döntője: 2011. május 14-15. Bicske
A vetélkedő helyszíne: a bicskei Batthyány-kastély díszterme
a bicskei Tanuszoda
az alcsúti Arborétum

A döntőbe jutott nyolc csapat (csapatonként a négy versenyző és a kísérőtanár) részére ingyenes szállást a felcsúti Puskás Ferenc Akadémia kollégiuma biztosít 2011. május 14-én.

Fődíjak: a bicskei döntőbe jutó nyolc legjobb csapat a végső helyezésének sorrendjében választhat a TÍZ jutalomutazás közül, amely tartalmaznak szállást, étkezést, múzeum- vagy fürdőbelépőt. Ezek a felajánlások folyamatosan érkeznek és felkerülnek a fődíjaink oldalra.


Kérjük, regisztráljatok és nyerjetek!

Tisztelettel:

Gyimesi István
igazgató Vigyikán Attila
szervező

2010. október 12., kedd

Múzeumpedagógiai sorozat



Liszt műveiről szóló előadások és zenés tárlatvezetések a múzeumban középiskolások számára, a Liszt-év előkészületeként

Az előadások helyszíne: Liszt Ferenc Kamaraterem, Régi Zeneakadémia I. emelet
1064. Budapest Vörösmarty utca 35.

Időpontok:  2010. november 12, 26, -december 3, 10, 17,
½ 5-től  kb. 19-ig 

Az előadásokon és a múzeumi tárlatvezetéseken való részvétel ingyenes.

Az előadások ½ 5-től ½ 6-ig tartanak, utána kezdődnek a múzeumi vezetések.

November 12.   Dr. Kovács Sándor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi
                          tanszakvezető  tanárának előadása: Liszt stílusai
November 26.    Dr. Batta András,  a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorának
                           előadása: Liszt szimfonikus költeményei
December 3.      Halász Péter, az MTA Zenetudományi Intézet tudományos munkatársa,
                           tudományos titkár
                           előadása: Liszt: Zarándokévek ciklus I. év
December 10.    Földes Imre, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárának előadása:
                           Liszt: Bölcsőtől a sírig című szimfonikus költeménye
December 17.     Könyves Klaudia, a Bartók Béla Gimnázium és Zenei Szakközépiskola
                           Tanárának előadása: Liszt: Haláltánc    

Idén ősztől pedig egy új múzeumpedagógiai sorozatot szeretnénk indítani a fiatalok (10-18 év közötti tanulók) számára, a 2011-es jubileumi Liszt-év előkészítő eseményeinek részeként.
Neves zenetörténészek, egyetemi-szakközépiskolai tanárok tartják a kamarateremben az egyórás előadásokat, melyeket zenés tárlatvezetés követ a múzeumban. Ennek során Liszt eredeti hangszereit is megszólaltatja egy zeneakadémiai hallgató. A tárlatvezetések (a múzeum gyakorlott munkatársainak közreműködésével) mindig azokra a korszakokra és műfajokra helyezik a hangsúlyt az állandó kiállítás Liszt-emlékei közül, amelyek a legszorosabban kapcsolódnak az elhangzott előadáshoz; az időszakos kiállítás rövid bemutatása pedig az aktuális Erkel-évfordulóra hívja fel a diákok figyelmét.
Az előadások tematikája vagy egy műfajt, vagy egy korszakot, vagy egy konkrét művet mutat be, azzal a céllal, hogy Liszt zenéjét közelebb hozza a fiatalokhoz.
Mivel az a terv is felmerült az országos rendezvények között a Liszt-évvel kapcsolatban, hogy 2011-ben a tanulóknak országos Liszt műveltségi vetélkedőt rendezzenek, ez a múzeumpedagógiai sorozat egyben ehhez a versenyhez is szolgálhatna előkészítésül.

2010. október 11., hétfő

Országos és fővárosi tanulmányi és tehetséggondozó versenyek meghirdetése

Országos versenyek:

Fővárosi versenyek:

Felhívom figyelmét, hogy a 2010/2011-es tanév legfontosabb tanügyigazgatási változásaival kapcsolatban  a Fazekas Mihály Gimnáziumban, 2010.09.23-án Juhász József által megtartott előadás megtalálható honlapunkon.

2010. október 5., kedd

Hobbyművész októberi Pedagógus foglalkozás

A 2010-2011-es tanítási évet egy nagyszabású Házivásár megrendezésével nyitottuk meg, melyen sok ismerős arc mellett újakkal is találkoztunk.
A kellemes és hangulatos Házivásár után újabb ötletekkel és technikákkal folytatjuk ötletadó foglalkozásainkat az Üllői úti Hobbyművész üzletünkben.
Időpont:
2010. október 13. szerda 16.00-18.00
2010. október 14. csütörtök 16.00-18.00
Helyszín:
1085 Budapest, Üllői út 32.
Tervezett foglalkozás:
·        Üveggravírozás
·        Tök dísz varrás


Amennyiben részt szeretnének venni a pedagógusoknak szervezett ingyenes foglalkozáson, kérem, regisztrálják magukat a 299-0173 fax számon, vagy az iskola@hobbymuvesz.hu e-mail címen névvel, választott időponttal és a delegáló Intézmény megnevezésével.
A korlátozott férőhely miatt intézményenként maximum 2 főt tudunk fogadni.
A jelentkezésre minden esetben válaszolunk!