2010. december 13., hétfő

Európai Nyelvi Díj 2011-ben is

Magyarországon tizedik alkalommal hirdeti meg az Európai Bizottság és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az Európai Nyelvi Díjat, amely az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, innovatív hazai programokat, folyamatokat hivatott elismerni.
A díj meghirdetői 2011-ben is keresik a nyelviskolák, közoktatási, felsőoktatási, szakképző intézmények, civil szervezetek példamutató nyelvoktatási, nyelvtanulási gyakorlatát.

Az Európai Nyelvi Díj 1998-ban az EU tagállamainak kezdeményezésére éppen azzal a céllal jött létre, hogy hivatalos elismerésben részesítse az oktatás és képzés bármely szintjén megvalósuló példaértékű, innovatív programokat. Magyarország 2002-ben kapcsolódott be a versenybe, és a program hazai lebonyolítását végző Tempus Közalapítvány azóta sikerrel kutatott fel olyan hazai nyelvi/nyelvoktatási programokat, amelyek immár nemzeti és európai szinten is elismertek, és az Európai Nyelvi Díj logójának használatával képletesen is magukon viselik a minőség védjegyét.

2011-ben ismét lehetőség van arra, hogy átfogó, nemzeti szinten többletértéket képviselő, a tanulók és/vagy tanárok tartós motivációját biztosító, újszerű és kreatív, európai dimenzióval rendelkező, kiterjeszthető és továbbadható, a Közös Európai Referenciakeret szemléletéhez illeszthető programokkal pályázzanak a díjra.

Az Európai Bizottság és a magyar pályázati kiírást kezelő Tempus Közalapítvány is minden évben prioritásokat határoz meg az aktuális nyelvoktatási trendek, illetve igények alapján, így azokat a pályázókat, akik a kiírásban megfogalmazottak mellett az adott évre vonatkozó európai és/vagy hazai prioritásoknak is megfelelnek, többletponttal jutalmazzuk. A prioritásokról bővebben a honlapunkon olvashatnak.

A 2011-es pályázatok beadási határideje: 2011. január 12.

A felhívás és a pályázati űrlap a Tempus Közalapítvány Európai Nyelvi Díj oldalán található.

Az Európai Nyelvi Díjat 2010-ben a Precedens Oktatási, Tudományos, Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Precedens Kft.) nyerte el Közép- és felsőfokú jogi szaknyelvi képzés angolul” című nyelvi programjával.

A pályázat pontos, igényes és részletes leírását tartalmazza a jogi szaknyelv oktatását fejlesztő programnak. A program szerkezete mellett a tananyag is a pályázó intézmény saját fejlesztése, és a jog számos, jól lehatárolható területein nyújt szaknyelvi képzést. A program nagy érdeme az is, hogy figyelembe veszi az angolszász és a kontinentális jogrendszer közötti különbségeket, és az angol jogi szaknyelvet a magyar kontextusnak megfelelően kívánja tanítani. Ez annak a felismerését mutatja, hogy hazai kontextusban folyamatos kódváltásra (magyar-angol), és ennek megfelelően a magyar jogrendszer angol nyelven való ismeretére (is) szükség van. A programban a fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek a tanárok felkészítésére, képzésére és folyamatos továbbképzésére is. A szigorú követelmények hivatottak biztosítani a kurzusok minőségét. A program pozitívuma emellett az, hogy nem csak az írásbeli és közvetítési készségekre, hanem a szóbeli készségek fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet. A program jól igazodik a Közös Európai Referenciakerethez, szélesebb körben is alkalmazható, szükség esetén más idegen nyelvre adaptálható, a képzés tematikája az uniós kifejezések használatára is figyelemmel van. A korszerű szaknyelvoktatást megvalósító program példaértékű, a maga szakterületén Magyarországon egyedülálló, de más (a kontinentális jogrendet alkalmazó) országokban is követésre érdemes.

További információk:

Tempus Közalapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 31.
Infóvonal: (06 1) 237 13 20
E-mail: info@tpf.hu

2010. december 12., vasárnap

‘Iskolapélda’ tanároknak

Kedves Kollégák!

A Fészek Színház legújabb bemutatója - az ‘Iskolapélda’ – a pedagógusok közösségének sírós-nevetős világát mutatja be.
Az abszurd eszközeivel, a társadalom jelenlegi korlátait és lehetőségeit vizsgálva, a kultúra, a tudás, az értékek határait feszegetjük előadásunkban.
Szeretnénk, ha a megszólítottakkal, a tanárokkal is megismertethetnénk elkészült munkánkat!

Ezért egy olyan előadást tervezünk, ahol csak tanárok ülnek a nézőtéren, majd utána a kerekasztalnál elbeszélgetnek – kérdeznek, véleményeznek, vitáznak – velünk a látottakról.
Az előadás szakmai jeggyel látogatható – kizárólag pedagógusoknak! (Színházunk 34 férőhelyes, pótszék nincs.)

Várjuk jelentkezésüket, valamint szívesen látjuk további előadásainkon is!

Üdvözlettel,
Jendrics Anikó
társulatvezető

2011. január 30. vasárnap 16.00
Cziczó Attila: Iskolapélda
Fészek Színház - JEMOL
1089 Budapest Orczy út 46-48.
jegyáraink:
felnőtt 1300 Ft
diák 900 Ft
szakmai 500 Ft
info és jegyrendelés:
+36 30 6500259

2010. december 10., péntek

Pályázat on-line oktatási és webkonferencia-rendszer használatá

A Gooliversum Kft. Suliversum távoktatási részlege pályázatot hirdet on-line oktatási és webkonferencia rendszerének használatára.

A pályázat célja:
a) Az oktatás és az ismeretterjesztés kultúrájának korszerű módszerekkel való bővítése, hatékonyságának javítása. Olyan új tanítási és tanulási eszköz minél szélesebb körben való megismertetése, mellyel az informatika világában otthonosan mozgó, de a hagyományos tanítási módszerekkel nehezen megszólítható diákok sikeresebben vonhatók be az oktatásba. Újszerű tartalmak, módszerek és eljárások kialakításával az on-line képzési rendszerek fejlesztése. Az oktatás informatikai fejlesztése. Az informatikai készségek, a digitális kompetencia terjesztése és beépítése a közismereti és szakmai tárgyak oktatásába.
b) A távmunka és távoktatás fogalmának újraértelmezése.
c) Az együttműködés erősítése különböző szakterületek földrajzilag egymástól elválasztott szereplői között. Regionális és országhatárokon átnyúló együttműködések támogatása és elmélyítése, ezáltal a versenyképesség erősítése.
d) Egyenlőtlenségek csökkentése, az esélyegyenlőség támogatása.
e) Tematikus projektek költséghatékony tervezése és/vagy végrehajtása.
f) Információs és kommunikációs tevékenység elősegítése.
g) Kutatási vagy projekteredmények terjesztése különböző célcsoportok körében.
h) On-line rendezvények, konferenciák technikai támogatása.

A pályázat háttere:
A korszerű webes technológiák megjelenése egy sor hagyományos szerep megváltozását hozza magával. Ilyen szerep például az oktatóé, a munkáltatóé vagy a munkavállalóé. Tapasztalatunk szerint az új informatikai lehetőségek egyben kihívást is jelentenek, melyek komoly gátjai a fejlődésnek, a továbblépésnek. A pályázat keretében elnyerhető technológia segítségével különösebb informatikai felkészültség nélkül, valósidejű kommunikációban (értekezlet, tanítási óra, konferencia, stb.) megoszthatók digitális tartalmak, lehetőség van csoportos vagy egyéni feladatmegoldásra, gyakorlásra, visszajelzésre, számonkérésre is.

Elvárás:
Az adott témában kialakított, a technikai adminisztrátorral együtt maximum 100 főnek szóló és 10 órányi képzési vagy konferenciaprogram rövid ismertetése.
Az elbíráláskor előnyben részesülnek azok a pályázatok, melyek távlati célja a szakképzés és oktatás megújítása, minőségének fejlesztése, melyek tartalmaznak
- konkrét tananyagokat és módszereket
- az adott anyaghoz illeszkedő szemléltetőeszközöket (ábrák, grafikonok, táblázatok, képek, videó bejátszások stb.)
- visszajelző vagy ellenőrző kérdéseket, feladatokat
- innovációt
- együttműködési és fenntarthatósági elemeket

Pályázók köre:
- megyei és települési önkormányzatok;
- önkormányzati fenntartású intézmények, közintézmények;
- oktatási intézmények;
- kistérségek;
- egyéb intézmények, amelyek projektszinten közérdekű tevékenységet folytatnak;
- nonprofit szervezetek;
- egyházak;
- egyházi fenntartású intézmények;
- vállalkozások, cégek, egyéni vállalkozók

Technikai feltételek:
Szélessávú internetkapcsolat (például ADSL, kábel), fejhallgató vagy hangszóró, mikrofon (opcionálisan webkamera), melyek költsége a pályázót terhelik.

Az elnyerhető támogatás értéke: Bruttó 750 000 Ft

A pályázaton igényelhető támogatás kizárólagos formája:
10 órányi, a beadott pályázat tematikája szerinti webkonferencia vagy on-line oktatási lehetőség az ehhez szükséges technikai támogatással és a rendszer használatának betanítása kb. 1 órás időkeretben. Az on-line esemény anyagát igény esetén rögzítjük, azt egy hónapon keresztül a pályázó vagy kedvezményezettjei számára letölthetővé tesszük.

Önerő: Bruttó 50 000 Ft , mely pályázati díj formájában, szerződéskötés után fizetendő. A támogatott semmilyen más költségtérítéssel nem tartozik.

A támogatott vállalja, hogy honlapján megjeleníti a Gooliversum Kft. nevet és linket helyez el a http://www1.gooliversum.hu webcímre.

EURÓPAI NYELVI DÍJ 2011-BEN IS

Magyarországon tizedik alkalommal hirdeti meg az Európai Bizottság és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az Európai Nyelvi Díjat, amely az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, innovatív hazai programokat, folyamatokat hivatott elismerni. A díj meghirdetői 2011-ben is keresik a nyelviskolák, közoktatási, felsőoktatási, szakképző intézmények, civil szervezetek példamutató nyelvoktatási, nyelvtanulási gyakorlatát.

Az Európai Nyelvi Díj 1998-ban az EU tagállamainak kezdeményezésére éppen azzal a céllal jött létre, hogy hivatalos elismerésben részesítse az oktatás és képzés bármely szintjén megvalósuló példaértékű, innovatív programokat. Magyarország 2002-ben kapcsolódott be a versenybe, és a program hazai lebonyolítását végző Tempus Közalapítvány azóta sikerrel kutatott fel olyan hazai nyelvi/nyelvoktatási programokat, amelyek immár nemzeti és európai szinten is elismertek, és az Európai Nyelvi Díj logójának használatával képletesen is magukon viselik a minőség védjegyét.

2011-ben ismét lehetőség van arra, hogy átfogó, nemzeti szinten többletértéket képviselő, a tanulók és/vagy tanárok tartós motivációját biztosító, újszerű és kreatív, európai dimenzióval rendelkező, kiterjeszthető és továbbadható, a Közös Európai Referenciakeret szemléletéhez illeszthető programokkal pályázzanak a díjra.

Az Európai Bizottság és a magyar pályázati kiírást kezelő Tempus Közalapítvány is minden évben prioritásokat határoz meg az aktuális nyelvoktatási trendek, illetve igények alapján, így azokat a pályázókat, akik a kiírásban megfogalmazottak mellett az adott évre vonatkozó európai és/vagy hazai prioritásoknak is megfelelnek, többletponttal jutalmazzuk. A prioritásokról bővebben a honlapunkon olvashatnak.

A 2011-es pályázatok beadási határideje: 2011. január 12.
A felhívás és a pályázati űrlap a Tempus Közalapítvány következő oldalán található:
http://www.tpf.hu/pages/content/index.php?page_id=641
Útvonal: http://www.tka.hu / Pályázatok / Díjak / Európai Nyelvi Díj

Az Európai Nyelvi Díjat 2010-ben a Precedens Oktatási, Tudományos, Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Precedens Kft.) nyerte el "Közép- és felsőfokú jogi szaknyelvi képzés angolul" című nyelvi programjával.

A pályázat pontos, igényes és részletes leírását tartalmazza a jogi szaknyelv oktatását fejlesztő programnak. A program szerkezete mellett a tananyag is a pályázó intézmény saját fejlesztése, és a jog számos, jól lehatárolható területein nyújt szaknyelvi képzést. A program nagy érdeme az is, hogy figyelembe veszi az angolszász és a kontinentális jogrendszer közötti különbségeket, és az angol jogi szaknyelvet a magyar kontextusnak megfelelően kívánja tanítani. Ez annak a felismerését mutatja, hogy hazai kontextusban folyamatos kódváltásra (magyar-angol), és ennek megfelelően a magyar jogrendszer angol nyelven való ismeretére (is) szükség van. A programban a fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek a tanárok felkészítésére, képzésére és folyamatos továbbképzésére is. A szigorú követelmények hivatottak biztosítani a kurzusok minőségét. A program pozitívuma emellett az, hogy nem csak az írásbeli és közvetítési készségekre, hanem a szóbeli készségek fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet. A program jól igazodik a Közös Európai Referenciakerethez, szélesebb körben is alkalmazható, szükség esetén más idegen nyelvre adaptálható, a képzés tematikája az uniós kifejezések használatára is figyelemmel van. A korszerű szaknyelvoktatást megvalósító program példaértékű, a maga szakterületén Magyarországon egyedülálló, de más (a kontinentális jogrendet alkalmazó) országokban is követésre érdemes.

További információk:
Tempus Közalapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 31.
Infóvonal: (06 1) 237-1320
E-mail: info@tpf.hu

Változások a magyar oktatásban

http://index.hu/belfold/2010/12/03/kozoktatasi_torveny_vitaanyag/

2010. december 7., kedd

A vadászati kultúra az oktatás és nevelés szolgálatában című akkreditált pedagógus továbbképzés részletek elrejtése 17:07 (14 órája)

Felhívás
A vadászati kultúra az oktatás és nevelés szolgálatában
című pedagógus továbbképzésre

A vadászati kultúra az oktatás és nevelés szolgálatában
Akkreditált pedagógus továbbképzés
Óraszám
30
Alapítási eng. szám:
OK-410/122/2010


Tanfolyam helyszíne:
Malomerdő Panzió, Ökoturisztikai Központ
8066 Pusztavám, Petőfi u. 162.
Időpontja:
2011. január 28-29-30. péntek-szombat-vasárnap
Időbeosztása:
Bentlakásos
A tanfolyamdíj tartalmazza a két ill. három ágyas szobában való elhelyezést és az ellátás költségeit!

Tanfolyamdíj: 49.900 Ft


Jelentkezési határidő: 2011. január 20. csütörtök
Cím: Euron Kft., 1146. Budapest, Cházár A. u. 5.

Kedves Kolléga!
                          
Az elmúlt években a közoktatásban olyan változások történtek, amelyek új szemléletet, új komplex tudást várnak el az óvodában és az iskolában dolgozó pedagógusoktól. Kulcsfontosságúvá váltak olyan fogalmak, mint a környezettudatos magatartás a természetvédelem. A közoktatási intézményekben is igény van arra, hogy korszerű természetvédelmi ismereteket, ezen belül a vadászati kultúrát, elméletet és gyakorlatot megismerve felelős szemléletet alakítsanak ki a gyermekekben, a tanulókban.
A vadászat az ember legrégebbi foglalkozása és létezik ma is. Az emberiség történelmét átívelő kora számos sajátos jegyét és feladatát alakította ki, ennek kultúrája az ember műveltségének forrása és szerves része.
A magyar vadászat nemzetközi megítélése kedvező. A kiváló vadászati lehetőségeken túl a hagyományápolás, a tradíciók megtartása teszi vonzóvá a vadászok számára. A gyakorlatorientált, 30 órás továbbképzés a fentiekben bemutatott területeken járul hozzá a pedagógusok módszertani kultúrájának fejlesztéséhez.

Az EURON Pedagógiai Intézet az Országos Magyar Vadászkamara támogatásával új továbbképzést indít.
A továbbképzés célja: a képzésen résztvevők szerezzenek ismereteket az egyetemes és a magyar vadászati kultúráról, a természetvédelemben valamint a környezeti nevelésben való felhasználásáról. Ismerjék meg a magyar vadászat rangját, nemzetközi megítélését és hagyományait, valamint a vadon élő állatok jellemzőit, az apróvad (fácán, mezei nyúl) és a nagyvad fajok (őz, szarvas, vaddisznó) szaporodását, védelmét, gondozását. A résztvevők szerezzenek jártasságot a vadászattal kapcsolatos ismeretek óvodai nevelésben valamint az iskolai nevelésben és oktatásban való felhasználásában, új módszerek alkalmazásában.

Azon munkakörök, amelyekben foglalkoztatottak számára javasolt a részvétel:
Munkakörök szerint: Óvodapedagógus, Tanító, Tanár, Könyvtáros tanár (tanító)
Beosztások szerint: Intézményvezető, Intézményvezető-helyettes, Munkaközösség vezető, Osztályfőnök, Szabadidő-szervező

A résztvevők jegyzetet, szakkönyvet, a tanfolyam elvégzéséről pedig tanúsítványt kapnak.

A tanfolyam helyszíne Fejér megyében, Pusztavámon található a Malomerdő Panzió és Üdülőház, Ökoturisztikai Központban. A két ill. három ágyas szobák zuhanyzóval, színes televízióval, internet csatlakozással felszereltek. Wellness szolgáltatásként szauna és jakuzzi kínál felfrissülést.

A tanfolyamról további információkat honlapunkon találhat: http://www.euron.hu, illetve érdeklődjön az alábbi telefonszámon: 06-1/784-7441, 0620/299-89-24

2010. december 6., hétfő

Rendezvény meghívó - Mozaik Módszertani Délután

Kedves Pedagógus Kollégák!


A Mozaik Kiadó tisztelettel meghívja Önöket a következő rendezvényre:


BUDAPEST - 2010. 12. 08. (szerda)
Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium, VII. ker., Rottenbiller u. 43–45. (Lövölde térnél)
1330

Az előadásokra jelentkezők létszáma limitált!
részletes program »
1500 Pölös Annamária: Ma-tematika, Holnap- élmény
Matematikai játékok tanítóknak
1500 Makai Katalin: Varázsszó
Anyanyelvi játékok az alsó tagozaton
1500 Machánné Tatár Rita, Sós Mária: Sokszínű matematika életközeli példákon keresztül
1500 Kertész Józsefné: A média szerepe a korszerű irodalomtanításban
1500 Horváthné Kunstár Andrea: Kis ötletekkel egy nagyszerű kémiáért
1500 Király Katalin: A muzsikáló zenetörténet harmóniája a társművészetekkel
1500 Dr. Szerényi Gábor: Siker és meg nem értés
Szükségszerű volt-e Mendel kudarca Darwin árnyékában?
1500 Bozsó Márton: Digitális tananyagok a matematikaoktatásban
MozaBook, MozaWeb, matematikai szerkesztőprogramok
1500 Fráter Adrienne: Újító törekvések a középiskolai nyelvtantanításban

Online jelentkezés »

Külföldi Ingyenes Továbbképzés Pedagógusoknak!

A Tempus Közalapítvány 2010-ben is meghirdeti Comenius továbbképző programját pedagógusoknak
A pályázat leadási határideje: 2011. január 14. (postára adás dátuma)
Előbírálati határidő 2011. január 6. (beérkezés határideje)
A pályázásra jogosultak köre:
  • Általános és középiskolai tanárok
  • Iskolaigazgatók, az iskolavezetés tagjai, iskolai személyzet
  • Pályaválasztási tanácsadók, szaktanácsadók, oktatási tanácsadók
  • Iskolával kapcsolatban álló nevelési szakemberek, kirekesztéssel fenyegetett vagy veszélyeztetett tanulókkal foglalkozó oktatók (pl. mediátorok és utcai oktatók), interkulturális oktatásban résztvevő, migráns munkavállalók és vándorló életmódúak gyermekeinek az oktatásával vagy sajátos tanulási igényű  diákokkal foglalkozó oktatók
  • Egykori és munkanélküli tanárok, akik szakmai karrierjük megszakítása után a pályára visszatérnek
  • Tanárképzésben részt vevő oktatók
  • Tantervfejlesztők, 
akik (a tanári diploma megszerzésétől számítva) a pályázat beadásakor már legalább 2 éve tanítanak és nem részesültek Comenius tanártovábbképzésre vonatkozó támogatásban az LLP-ben a pályázat beadását megelőző egy évben.

Milyen típusú továbbképzésekhez, kinek nyújt támogatást a program?

I.              Nyelvtanár-továbbképző kurzus ( nyelvpedagógiai témájú továbbképzés)
A közoktatás területén dolgozó szakképzett nyelvtanárok – Nyelvtanárok, akik módszertani alapképzésében dolgoznak - Tanítók, akik a közeljövőben idegen nyelvet is tanítani szeretnének - Más szaktárgyat oktató pedagógusok, akik szaktárgyukat idegen nyelven tanítják - Szakképzett nyelvtanárok, akik megszakították szakmai pályafutásukat, de a közeljövőben ismét nyelvtanárként kívánnak dolgozni - Az idegennyelv-oktatás területén dolgozó pedagógiai tanácsadók
II.            Nyelvtanfolyam

Azok a pedagógusok, akik kevéssé tanított és kevéssé használt nyelvhez kapcsolódó nyelvtudásukat kívánják fejleszteni – Szaktárgyukat idegen nyelven oktató pedagógusok – Nyelvtanári átképzésben részt vevő pedagógusok – Általános iskolai vagy óvodai oktatásban dolgozó pedagógusok, akiknek ( jelenleg vagy a jövőben) idegen nyelveket kell tanítaniuk – Olyan pedagógusok, akik Comenius Intézményi együttműködésben vesznek részt, és az együttműködés munkanyelvén fejleszteni szeretnék nyelvtudásukat. - Olyan pedagógusok, akik Comenius egyéni diákmobilitás programban mentor vagy kapcsolattartó tanárként vesznek részt és a tanulói mobilitás megvalósításához szükséges nyelvből szeretnék ismereteiket bővíteni. (2011-ben Magyarország még nem vesz részt az egyéni diákmobilitás programban.)


Mit kell tennie?

·         Ajánlataink közül  kiválasztani az Önnek megfelelő továbbképzési programot, majd ezt jelezni felénk.
·         A pályázatot, a főbb szempontok átgondolásával és mi segítségünkkel megírni.
·         A kiválasztott intézmény által küldött fogadónyilatkozatot ( melyet irodánk továbbít Önnek) a többi benyújtandó dokumentummal együtt a pályázati kiírásnak megfelelően eljuttatni a Tempus Közalapítványhoz.

A pályázati kiírást megtekintheti a Tempus Közalapítvány oldalán (http://www.tpf.hu/pages/content/index.php?page_id=934) valamint innen töltheti le a jelentkezési lapot illetve tekintheti meg a pályázathoz szükséges dokumentumok listáját is.


Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a pályázattal kapcsolatos formai - illetve technikai jellegű kérdésekben igen , tartalmi jellegű kérdésekben nem tudunk segítséget nyújtani!

További felvilágosításért keresse Frikk Tünde programfelelőst az alábbi telefonszámon: 323-0760 vagy e-mail címen: info@acehu.com

Irodánk ajánlata:
I.              Nyelvtanár-továbbképző kurzus ( nyelvpedagógiai témájú továbbképzés)

ANGLIA

·         Bornemouth : http://www.ittc.co.uk/content
·         Cambridge:   http://www.bell-centres.com/teachers/development/campus/programme/default.asp


MÁLTA
·         NSTS, Málta : http://www.nstsenglishlanguagemalta.com/nsts/Home/tabid/1340/Default.aspx
·         Easy Schools of Languages: http://www.easysl.com/EasySL/Home/TeacherTrainingCourses/TeacherDevelopmentCourse/tabid/2351/Default.aspx


ÍRORSZÁG


AUSZTRIA
·         Bécs:  http://www.actilingua.com/language_school/Teacher_course.php


NÉMETORSZÁG




II.            Nyelvtanfolyam

ANGLIA
·         LSI – London: http://www.lsi.edu/en/schools.php
·         Mayfair School – London: http://www.mayfairschool.co.uk/
·         LSI – Cambridge: http://www.lsi.edu/en/schools.php
·         LSI – Brighton: http://www.lsi.edu/en/schools.php
·         Embassy CES – Oxford: http://www.embassyces.com/index.aspx


MÁLTA
·         EC: http://www.ecenglish.com/
·         AM Language Studio: http://www.amlanguage.com/en/
·         Linguatime: http://www.linguatime.com/

ÍRORSZÁG
·         CES – Dublin: http://www.ces-schools.com
·         Emerald- Dublin: http://www.eci.ie
·         Horner School –Dublin: http://www.hornerschool.com/
·         Cork Language Centre – Cork: http://www.corklanguagecentre.ie/

NÉMETORSZÁG
·         Freiburg: http://www.ihfreiburg.de/
·         Frankfurt : http://www.did.de/deutschkurse/index.php5?id=9


AUSZTRIA
·         Bécs: http://www.actilingua.com/

FRANCIAORSZÁG
·         Párizs: http://www.lsi.edu/en/french/france/paris/school-4-15.html


OLASZORSZÁG
·         Milánó: http://www.ihworld.com/studyabroad/italian_italy_milan.asp?ActivPage=School

SPANYOLORSZÁG
·         Madrid: http://www.ihmadrid.com/
·         Sevilla: http://www.clic.es/
·         Malaga: http://www.clic.es/

Szótárprogramok 20-50% karácsonyi kedvezménnyel!

Tisztelt  Kolléga!

Karácsonyi akciónkban december 31-ig a DATIVUS angol-magyar, magyar-angol nyelvi programokból
a KLIKIKK, STANDARD és ÓRIÁSSZÓTÁR 20-30-50%-os kedvezménnyel kapható.
Kérem, ismerkedjen meg Magyarország legnagyobb szótár- és fordítást segítő programjaival.

Üdvözlettel,

Boris Péter
ügyvezető igazgató
U.i.: Ha van korábban vásárolt Dativus programja, most >> ide kattintva csupán 8.300 Ft-ért frissítheti Professionalra.



MANAGEMENT HÍRLEVÉL | 2010. december 1.   




Datívus szótárprogramok karácsonyi kedvezménnyel!

Szokásunkhoz híven idén is - december 1-jétől 31-ig - karácsonyi kedvezménnyel kínáljuk a Dativus termékeket! Így a Dativus KLIKK 8 715 Ft helyett 4 358 Ft; a
Dativus ÓRIÁSSZÓTÁR 19 950 Ft helyett 15 960 Ft; a
Dativus STANDARD 22 575 Ft helyett 15 803 Ft.
Így mindenki megtalálhatja a számára legalkalmasabb, és árban is megfelelő DATIVUS terméket.
Sőt, ha december 15-ig vásárol, meglepjük egy Orczy Kalandpark belépővel!
Orczy Kalandpark
A termékek részletes leírása ide kattintva megtalálható.




DATIVUS KLIKK gyorsszótár
Most 50% kedvezménnyel!

Ára: 4.358 Ft + áfa
Részletek > >
Megrendelés e-mailben > >
Letölthető megrendelő > >
Online megrendelés > >

Dativus Standard fordító programcsomag
Most 30% kedvezménnyel!
Ára: 15.803 Ft + áfa
Részletek > >
Megrendelés e-mailben > >
Letölthető megrendelő > >
Online megrendelés > >


Dativus Óriásszótár
Most 20% kedvezménnyel!

Ára: 19.950 Ft + áfa
Részletek > >
Megrendelés e-mailben > >
Letölthető megrendelő > >
Online megrendelés > >

Dativus Professional szótár és fordítást segítő programcsomag
Két gépre telepíthető!

Ára: 42.825 Ft + áfa
Részletek > >
Megrendelés e-mailben > >
Letölthető megrendelő > >
Online megrendelés > >



Kapcsolat:
[E-mail > >]
Telefon: 799 1570
Fax: 799 1579
Munkatársunk, Dikász Éva [E-mail > >]
9 és 16 óra között elérhető a 799 1570 telefonszámon.
Személyesen:
1135 Budapest
Kerekes u. 1.B.
Térkép:
Kerekes utca 1/b.

2010. november 29., hétfő

Curso de Formación Para Profesores de Español/León, agosto 2011

Estimado/a colega:

Un año más me complace mandarte información sobre el CURSO DE ACTUALIZACIÓN LINGÜÍSTICA, METODOLÓGICA Y CULTURAL PARA PROFESORES DE ESPAÑOL DE LA UNIÓN EUROPEA que, organizado por la Universidad de León, tendrá lugar del 1 al 12 de agosto de 2011 en su novena edición. Está financiado mediante becas de la Unión Europea, Programa de Aprendizaje Permanente (LLP - Comenius / Gruntvig), que los interesados pueden solicitar en las Agencias de Programas Educativos Europeos de sus respectivos países. La beca cubre todos los gastos del curso (matrícula y materiales de clase, alojamiento en régimen de pensión completa y actividades extracurriculares). La solicitud de inclusión del curso en el catálogo en línea de cursos Comenius - Gruntvig está concedida por la Agencia Española y el número de referencia del mismo es: ES-2011-286-011.

En estos momentos todas las plazas ofertadas (30) están disponibles, por eso si tienes conocimiento de profesores de español en tu zona o área de influencia que deseen participar en él puedes decírselo. Este año el plazo de solicitud de estas becas termina el 15 de enero de 2011, fecha muy temprana con relación a convocatorias de años pasados, por lo que conviene ser rápidos. Te adjunto la información del curso día a día y un díptico del mismo para que puedas reenviarlo a quienes estén interesados.

Muchas gracias por tu colaboración. Recibe un afectuoso saludo,

José Luis Llamas
Coordinador
Centro de Idiomas
Universidad de León

2010. november 26., péntek

Comenius külföldi szakmai továbbképzés pedagógusoknak pályázati tájékoztatóra

MEGHÍVÓ

Comenius külföldi szakmai továbbképzés pedagógusoknak pályázati tájékoztatóra

2010. november 29. 14 óra

Budapest, 1093 Lónyay u. 31.

Az eseményre várjuk:

* óvodai nevelők, általános és középiskolai tanárok,
* nyelviskolában dolgozó tanárok,
* iskolaigazgatók,
* pályaválasztási tanácsadók, szaktanácsadók, oktatási tanácsadók
* mediátorok, oktatók,
* pályára visszatérő pedagógusok,
* tanárképzésben részt vevő oktatók és
* tantervfejlesztők jelentkezését.


TERVEZETT PROGRAM

14:00-15:00

● A Comenius szakmai továbbképzés pedagógusoknak alprogram bemutatása

választható továbbképzési formák, a megfelelő továbbképzés kiválasztása, jelentkezés a továbbképzésre, a pályázati dokumentumok elérhetősége, a pályázati űrlap kérdéseinek értelmezése, a pályázatok benyújtásának módja és határideje, az előbírálati határidő, a pályázatok értékelésének módszere, a pályázati eredmények közzététele, az igényelhető támogatás mértéke, a felkészüléssel és kiutazással kapcsolatos gyakorlati kérdések, a szakmai és pénzügyi beszámoló elkészítése, a továbbképzés tapasztalatainak hazai terjesztése.

15:00-15:40
● Bemutató: két pedagógus kolléga élménybeszámolója továbbképzéséről.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges.
A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében tudjuk figyelembe venni.
Jelentkezés a Tempus Közalapítvány honlapján az alábbi linken lehetséges:

Pályázni egyszerűbb, mint gondolná!

● részletesen A tájékoztató napon bemutatjuk a pályázati lehetőségeket, hogy megfelelő formát találjunk minden ötlet, pályázati elképzelés számára.
· A pályázati kiírás mellett részletes, magyar nyelvű útmutató áll a pályázók rendelkezésére. A pályázati dokumentumokat magyar nyelven kell kitölteni és minden, a pályázást segítő segédanyag magyar nyelven, ingyenesen elérhető a Tempus Közalapítvány honlapjáról: http://www.tpf.hu/pages/content/index.php?page_id=934


Tisztelettel:

Dimák Dávid/Comenius koordinátor

Közoktatási és nyelvoktatási egység

Tempus Közalapítvány

1093 Budapest, Lónyay u. 31.

Tel.: 237-1300

Email: david.dimak@tpf.hu

2010. november 24., szerda

osztályfotózás

Az osztályfotózás 2010. december 2-án lesz.
Képek árai:

400Ft/db
20*10
Tanári csoportkép, minden tanárnak ingyenes.
Minden diáknak 1 ingyen fotó, nincs kötelezettség.
20-30 féle beállításból tudnak választani.

 1 nagy osztálykép ajándék (40*20)
550Ft/db
15*30

Beosztás később

100-at 500-ért

100-at 500-ért

Nagy karácsonyi vásár óriási árengedményekkel a Kortárs Kiadó régebbi kiadványaiból.
Kiadónk 100 kötetét vásárolhatja meg példányonként 500 forintért,
2010. november 15. – december 15-ig, illetve a készlet erejéig.
Ez alatt az időszak alatt a kedvezményes listában szereplő kiadványainkat, a kiadó honlapján (www.kortarskiado.hu) történő rendelés esetén is
500 forintért kapja meg.

Több tételes megrendeléshez kérjük használja megrendelőlapunkat, melyet kitöltve e-mailen, csatolt fájlként szíveskedjen elküldeni a kiadó email címére:
nagy.peterne@kortarskiado.hu
A megrendelőlap letölthető innen:

MEGRENDELŐLAP »

Kedvezményes lista részletes könyvészeti adatokkal  »

A könyvek árának kiegyenlítése postai úton történő kézbesítés esetén banki átutalással vagy csekkbefizetéssel történik. A postaköltséget felszámoljuk.
Személyes vásárlás lehetősége a kiadó szerkesztőségében
/1062 Budapest, Bajza utca 18. II. em. H-Cs: 10-16 óráig/,
telefonos egyeztetés után a 343-6082 számon.

A könyvekről részletesen honlapunkon tájékozódhatnak.

Ízelítő akciós kínálatunkból:
(Részletek: www.kortarskiado.hu)

 


Illyés Gyula
Petőfi Sándor

[monográfia]

Czine Mihály
A magyar irodalom a huszadik században


Fiesta
Spanyolok és ünnepeik

Gajdos Zsuzsa, Száraz Miklós György (szerk.)

Marx József
Hernádi Gyula és a film

Életrajzi esszé




Temesi Ferenc
Amszterdam stb.

[regény]


Fiume és a magyar kultúra
Művelődéstörténeti tanulmányok

Isabel Allende
Zorro

[regény]


Czigány Lóránd
Írok, tehát vagyok

Emigráns napjaim múlása, 1971–1981 [napló]


„XIX. Nemzet és művészet“

Tisztelt Pedagógus Kolléga!

Szeretettel meghívjuk a Magyar Nemzeti Galéria „XIX. Nemzet és művészet“ című kiállításához kapcsolódó múzeumpedagógiai és módszertani ismertető napra!

IDŐPONT: 2010. november 25., 14 óra

HELYSZÍN: Magyar Nemzeti Galéria, Budavári Palota, D épület, földszint, kőtár

Kérem, tekintse meg a mellékelt meghívót és egy válogatást a múzeumpedagógiai programkínálatunkból.

Részvételi szándékát kérem, jelezze Sárkány Bogátának az alábbi elérhetőségek egyikén: sarkany.bogata@mng.hu, 20/4397436

Tisztelettel:

Sebestyén Ágnes

múzeumpedagógus

Magyar Nemzeti Galéria

Kommunikációs Osztály

1014 Budapest
Szent György tér 2.

Tel: 061 201 90 82

Mobil: 06 20 439 73 27

http://www.mng.hu/

2010. november 23., kedd

COMENIUS Pályázatíró tréning

Engedje meg, hogy felhívjam figyelmét az Angoltanárok Nemzetközi Egyesületének hagyományosan decemberben megrendezésre kerülő COMENIUS Pályázatíró tréningjére.
magyar nyelvű tréninget ajánljuk mindazon közoktatásban tevékenykedő – bármely EU-s nyelvet tanító – pedagógus, valamint a két tanítási nyelvű programban oktató szaktanár és tanító számára, aki 2011-ben szeretne továbbképző kurzuson részt venni az Európai Unió valamelyik országában.

Kérem, ajánlja Ön is kollégái figyelmébe!

Helyszín: Városmajori Gimnázium (1122 Budapest, Városmajor u. 71.)
Időpont: 2010. december 4. (szombat), 10.30-12.30

Részvételi díj:
Az IATEFL-Hungary tagjainak: 2.000 Ft
Az IATEFL-Hungary tagsággal nem rendelkezőknek: 4.000 Ft
Helyszíni tagi regisztráció: 3 500 HUF, melynek befizetésével a kedvezményes díj vehető igénybe

Jelentkezési határidő:
2010., november 30. a mellékelt űrlap számítógépes kitöltésével és e-mailben történő visszaküldésével az alábbi címre: office@iatefl.hu

Köszönettel:

Korda Nikoletta
Angoltanárok Nemzetközi Egyesülete - titkár
06 20 574 80 29
1276 Bp., Pf.: 19.

Próbálja ki a Tantaki oktató programcsalád interaktív tananyagait most ingyenesen!

Próbálja ki Ön is a Tantaki oktató programcsalád termékeit INGYENESEN!
Nem kell mást tennie, csakkattintson ide:
http://www.tantaki.hu/tananyagok_iskolaknak 
Ezen az oldalon a tananyagok demó változatát próbálhatja ki, továbbá igényelheti a 11 részes,
egyenként 60 feladatból álló, ingyenes gyakorlófeladat-sorozatunkat is.
Ezeket az anyagokat kollégái használhatják a tanórákon, vagy akár az otthoni felkészüléskor is.
Próbálja ki most az anyagokat, és igényelje a 11 részes gyakorlóprogram-sorozatot is!
Kattintson ide: http://www.tantaki.hu/tananyagok_iskolaknak

Üdvözlettel,
Nagy Erika

Tantaki Kft.
info@tantaki.hu
www.tantaki.hu
06/1-788-6047

2010. november 22., hétfő

Fővárosi Pedagógiai Napok az Eötvös Gimnáziumban

Tisztelt Igazgatónő / Igazgató Úr!
Mellékelten küldjük a Pedagógiai Napok Eötvös Gimnázimban meghirdetett programjait.
Kérjük az érdeklődő kollégákat, hogy regisztráljanak az alábbi e-mail címen:
--
Üdvözlettel
VéBé

---------------------
Varga Balázs igazgatóhelyettes
Eötvös József Gimnázium
email: bvarga@ejg.hu
          vebe52@gmail.com
telefon: 06/1-327-72-93
mobil: 06/20-55-201-66

"A REMÉNYHEZ" - A Magyar költészet legszebb versei

Tisztelt Igazgató Hölgy/Úr !
Mellékelten küldjük a most megjelent
"A REMÉNYHEZ" - A Magyar költészet legszebb versei c. VERS-CD
bemutatóját, melyet az
vagy telefonon tudnak megrendelni: a 06-29-770484 -es vagy
06-70-369-9776 -os telefonszámokon.
 
A Magyar költészet legszebb verseit válogattuk össze, a leghíresebb magyar költők műveiből.
 
Versmondók :
 
Mach András
Ságiné Nagy Tímea
 
MOST MINDEN MEGVÁSÁROLT CD, ÉS HONLAPUNKON MINDEN
MÁS MEGVÁSÁROLT TERMÉK 500 FORINTTAL NÖVELI HONLAPUNK SEGÍTSÉGSZÁMLÁLÓJÁT,
AMELYRE BEFOLYT ÖSSZEGET 2010.12.22-ÉN ADJUK ÁT A VÖRÖSISZAP-KATASZTRÓFA  KÁROSULTJAINAK.
MI NEM PÉNZT KÉRÜNK,
HANEM  MINDEN EGYES TŐLÜNK MEGVÁSÁROLT DVD VAGY CD  UTÁN 500 FORINTTAL
TÁMOGATJUK A VÖRÖSISZAP-KATASZTRÓFA KÁROSULTJAIT.
MINDEN EGYES FORINTTAL ELSZÁMOLUNK, A SEGÉLYEZETTEK NÉVSORA WEBLAPUNKON LESZ
LÁTHATÓ DECEMBER 23-ÁTÓL. SEGÍTSEN, HOGY SEGÍTHESSÜNK !
ELVESZETT ÖRÖKSÉGEINK NYOMÁBAN KULTURÁLIS EGYESÜLET
 
 
TARTALOM:
 
ADY ENDRE
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
AZ ŐS KAJÁN
ÉNEK A SEMMIRŐL
AZ ÚR ILLÉSKÉNT ELVISZI MIND...
SZEPTEMBERI ÁHITAT
ELBOCSÁTÓ, SZÉP ÜZENET
KÖLCSEY FERENC
PÁRISBAN JÁRT AZ ŐSZ
HUSZT
NAGY LÁSZLÓ
BABITS MIHÁLY
AZ ANGYAL ÉS A KUTYÁK
ESTI KÉRDÉS
KI VISZI ÁT A SZERELMET
ŐSZ ÉS TAVASZ KÖZÖTT
ORBÁN OTTÓ
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY
HALLOD-E TE SÖTÉT ÁRNYÉK
A REMÉNYHEZ
PETŐFI SÁNDOR
ILLYÉS GYULA
ERDŐBEN
FA LESZEK, HA...
EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL  
LENNÉK ÉN FOLYÓVIZ...
JÓZSEF ATTILA
SZEPTEMBER VÉGÉN
ARS POETICA
SZÜLŐFÖLDEMEN
REMÉNYTELENÜL
RADNÓTI MIKLÓS
MAMA
ÁPRILIS
TALÁN ELTŰNÖK HIRTELEN...
ÉJSZAKA
TÉLI ÉJSZAKA
REMÉNYIK SÁNDOR
JUHÁSZ GYULA
VIZEK HA TALÁLKOZNAK
ELSŐ SZERELEM
SIMON ISTVÁN
HAJNALBAN A NAPHOZ
PACSIRTASZÓ
TISZAI TÁJAK
SZABÓ LŐRINC
KARINTHY FRIGYES
SEMMIÉRT EGÉSZEN
ELŐSZÓ
VÖRÖSMARTY MIHÁLY
 
A VÉN CIGÁNY
 
WEÖRES SÁNDOR
 
VALSE TRISTE
 
 
Ára : 3000 HUF (MELYBŐL 500 FORINTOT A VÖRÖSISZAP-KATASZTRÓFA
KÁROSULTJAI KAPNAK) + postaköltség
 
 
 
 
 
Tel .: 06-29-770484
Mobil : 06-70-369-9776
Weblap : www.bestofhungary.hu
Információk és E-mail : info@bestofhungary.hu