2010. november 22., hétfő

MIRE JÓ AZ ISKOLA? A kompetenciafejlesztésről – szülőknek és pedagógusoknak

A Tempus Közalapítvány MIRE JÓ AZ ISKOLA? A kompetenciafejlesztésről – szülőknek és pedagógusoknak címmel regionális műhelybeszélgetéseket szervez, az észak-magyarországi régióban 2010. december 3-án (pénteken), Miskolcon. A délután 15 órakor kezdődő rendezvényre azokat az alapfokú nevelés-oktatásban érintett szülőket, szülői szervezetek képviselőit és pedagógusokat várjuk a Hotel Pannóniában (3525 Miskolc, Kossuth u. 2.), akiket érdekelnek a gyermekközpontú, élményszerű tanulás-tanítás formái, valamint a szülők és az iskola együttműködésének lehetőségei.

Az egész életen át tartó tanulás fogalma mára egyre inkább kézzelfoghatóvá, szükségszerű gyakorlattá válik, amely át kell, hogy hassa az új generáció tanulását, tanítását és az iskolához való viszonyát. A szerteágazó tanulságokat nem csak pedagógusként, szülőként is érdemes tudatosan végiggondolnunk. Ezek közé a végiggondolandó tanulságok közé tartozik például az is, hogy munkavégzésünk sikere nem pusztán bizonyítvánnyal igazolható (szak)képzettségünkön múlik, hanem egyéni hozzáállásunkon, aktuális teljesítményünkön (hatékonyságunkon, rugalmasságunkon), sőt együttműködési készségünkön is. A munkáról alkotott általános felfogásmódunk változásával változtatnunk kell a tudás, a tanulás és tanítás értéktartalmainak megítélésén is.

A gyermekkor csodájáról szóló előadást (Vass Vilmos, ELTE PPK Neveléstudományi Intézet) két helyi iskola jó gyakorlatának bemutatása követi Ön is kompetens! – Kompetenciafejlesztés a gyakorlatban (Komlóstetői Általános Iskola tagiskolája, Fazola Henrik Általános Iskola, Miskolc), illetve A szülői ház és az iskola kapcsolata – Generációk közötti párbeszéd címmel (IV. Béla Körzeti Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, Hejőkeresztúr). Mindezek mellett a résztvevőknek lehetőségük lesz személyes véleményük, tapasztalataik, saját élményeik megosztására is, hiszen a műhelybeszélgetés során mindvégig alkalmat teremtünk a szülők és a pedagógusok közötti párbeszédre és együttműködésre.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztráció-köteles. Kérjük, hogy részvételi szándékukat december 1-ig jelezzék a Tempus Közalapítvány (TKA) honlapján az on-line regisztráció segítségével vagy a TKA munkatársánál a következő elérhetőségek valamelyikén: B. Tier Noémi, e-mail: noemi.tier@tpf.hu, tel: 06-1-237-1300/150.

Részletes program és on-line regisztráció a városra kattintva elérhető: Miskolc